2011. augusztus 17., szerda

Péntek, az ötödik nap

A bejegyzés egy gyerekszoba-rendezős sorozat része. Itt kezdődött.

Ezen a napon szervezzük meg az előttünk álló hetet. Miért pont pénteken (és lehetőleg délután)? 
  • Ekkor már tudjuk, mikor milyen dolgozatok lesznek. 
  • A különórákon kiderült: mire kell készülni, lesz-e külön fellépés.  
  • Mindenféle iskolai és családi program erre a napra már körvonalazódik, így fel tudjuk írni, lehet rá készülni. (pl. születés- és névnapok)
  • Ha még nem találtunk ki szombatra semmit, pénteken ezt is megbeszélhetjük.
Mi éppenséggel szobát fogunk festeni ezen a szombaton. Jó kis családi móka lesz :).

A pénteki levelet ITT töltheted le!



A program eredeti, felnőtteknek szóló megfelelőjét megtaláljátok az Urban:Eve blogon, Fly Lady címszó alatt.
Kérlek a szövegeket, képeket ne másold, ha szeretnéd megosztani másokkal, akkor vidd a bejegyzés linkjét! Köszönöm!

Füzet helyett tábla!

A bejegyzés egy gyerekszoba-rendezős sorozat része. Itt kezdődött.
A rendszerezés, rendrakás közepette jöttem rá, hogy a lányoknak nem fog hosszútávon működni a füzetes "programozás". Kell valami, ami látványosan tudatosítja bennük, mi a tennivaló. Fontos, hogy kapcsolódjon a feladatok elvégzéséhez valami manuális dolog ami nem árt, ha vizuális is. (Szép, kerek mondat :D!)
Így született meg Rita kontrolltáblája. Nem kis időt és energiát igényelt ez a változat, lehet sokkal egyszerűbben is. No de Rita nem a "faék" megoldások híve!

Használati útmutató:
Az egyes napi feladatok után az oda tartozó virágot lehet a "pozitív" oldalra húzni. Estére minden virág a jobb oldalon fog sorakozni.
A heti felosztásban a naphoz húzható mosolyka hátulján szomorka van. Akkor lehet felfordítani, amikor kész a napi feladat

Elkészítés:
Miután kiválasztottuk az alapanyagokat
 elsőszülöttem úgy döntött, hogy színespapírból fogja kivágni a tennivalókat szimbolizáló képeket.

Kell terveznünk két hétsoros táblázatot. Az egyik két- a másik háromoszlopos. Az előbbi a napi az utóbbi a heti feladatokat fogja mutatni.
Anyagszükséglet: karton, kalapgumi, papírragasztó, filctoll
Eszközszükséglet: olló, valamilyen lyukasztó eszköz, kalapács :)
A kiinduló alap:
Mérjük ki és rajzoljuk meg a két táblázatot.
A kiválasztott technikával készítsük el a napi feladatok szimbólumait az első táblázatba. Az első oszlopba kerül a negatív, a másodikba a pozitív verzió. Időrendben lefelé haladjunk. Jó, ha mindegyik kép alatt hagyunk kb. 1,5 centi helyet. (Rita nem hagyott.)
A heti beosztásnál az első oszlopba a napokat írjuk, másodikba a feladatokat, a harmadikat üresen hagyjuk.
Végre felhasználhattuk a gombokat
A lyukasztáshoz mi célszerszámot és kalapácsot használtunk, de megteszi hegyes kés vagy körömvágóolló is.

Mivel ez nem egynapos munka, holnap folytatom a leírást, addig is jó bütykölést, hagyjátok szárnyalni a fantáziátokat :).


A program eredeti, felnőtteknek szóló megfelelőjét megtaláljátok az Urban:Eve blogon, Fly Lady címszó alatt.
Kérlek a szövegeket, képeket ne másold, ha szeretnéd megosztani másokkal, akkor vidd a bejegyzés linkjét! Köszönöm!

2011. augusztus 16., kedd

A hét negyedik napja

A bejegyzés egy gyerekszoba-rendezős sorozat része. Itt kezdődött.  

Csütörtök a "Ruha-nap" névre hallgat. Számtalan tennivaló közül lehet ilyenkor válogatni, ami agyerek ruhatárával kapcsolatos.

Például:
  • lyukas zoknik és egyéb javításra szoruló ruhák kiválogatása
  • az elöl levő összes póló, nadrág, stb. elrakása
  • a kinőtt holmik szortírozása
  • évszakváltáskor a ruhatár lecserélése
  • cipőpucolás

Ma is van levelünk, ITT letöltheted!


Régóta próbálkozom egy használható ruhatár összeállításával, be kell vallanom, eddig sikertelenül. Bár addig eljutottam, hogy a meglévő, nem kis mennyiségből gazdálkodok, ki is szanáltam jópárat, mégsem állok a helyzet magaslatán. Legutóbb Panyi Zsuzsi oldalán olvastam erről egy jó sorozatot.
Azért írom mindezt most le, mert ami a mi ruhatárunkra igaz, az a gyerekére is ugyanúgy vonatkozik. Jól kombinálható, minőségi darabokból kéne, hogy álljon. Annyi legyen, amennyi még jól áttekinthető. Sorolhatnám, de azt hiszem erre a témára két tinilány mellett fogok még bejegyzést szánni :).



A program eredeti, felnőtteknek szóló megfelelőjét megtaláljátok az Urban:Eve blogon, Fly Lady címszó alatt.
Kérlek a szövegeket, képeket ne másold, ha szeretnéd megosztani másokkal, akkor vidd a bejegyzés linkjét! Köszönöm!

2011. augusztus 15., hétfő

A hét harmadik napja

A bejegyzés egy gyerekszoba-rendezős sorozat része. Itt kezdődött. 

Azaz a munkanapok közepe, azaz szerda :-).
Ezen a napon porszívóznak a lányok. Akkor is, ha látszólag nincs szemét a földön. (Legutóbb nálunk ez volt a kifogás.) Ehhez nincs különösebb "használati utasítás", viszonylag egyszerű feladat.
A Házitündér azért levelét megírta, töltsétek le bátran!

Ne felejtsük el használni a füzetet, húzni a strigulákat és beleírni mindent!

A program eredeti, felnőtteknek szóló megfelelőjét megtaláljátok az Urban:Eve blogon, Fly Lady címszó alatt.
Kérlek a szövegeket, képeket ne másold, ha szeretnéd megosztani másokkal, akkor vidd a bejegyzés linkjét! Köszönöm!

2011. augusztus 14., vasárnap

A hét második napja

A bejegyzés egy gyerekszoba-rendezős sorozat része. Itt kezdődött. 
A keddi nap a portörlésé. Nem kell mindent lepakolós, sikálós dologra gondolni, elég egy nedves törlőruha és az apróbb dolgok áthelyezése munka közben. Figyelhetünk arra, hogy ez se tartson negyed óránál tovább. Ha nincsenek hatalmas polcrendszerek a gyerekszobában, akkor még sok is lesz 15 perc.

Dicsérjünk, jutalmazzunk belátásunk szerint....de ne spóroljunk vele :-)!

Letölthető keddi levél ITT!


A program eredeti, felnőtteknek szóló megfelelőjét megtaláljátok az Urban:Eve blogon, Fly Lady címszó alatt.
Kérlek a szövegeket, képeket ne másold, ha szeretnéd megosztani másokkal, akkor vidd a bejegyzés linkjét! Köszönöm!

A hét napjai

A bejegyzés egy gyerekszoba-rendezős sorozat része. Itt kezdődött.  
 
A napi rutinok után a hét napjainak programozása következik.
Nálunk ez így néz ki:
  • Hétfő-Mi van az ágy alatt?
  • Kedd-Portörlés
  • Szerda-Porszívózás
  • Csütörtök-Ruha-nap
  • Péntek-Mi lesz következő héten?
  • Szombat-Családi móka+Apa pihen
  • Vasárnap-Beszélgessünk, olvassunk, Istentisztelet
A sorrend és a tennivalók tetszés szerint változtathatóak. Nálunk sem ez volt eredetileg, aztán próbáltam logikusan a portörlés után tenni a porszívózást, és az ágy alját is előbb kikotorjuk, mielőtt beszippantanánk valamit :D. Tesóm jól szórakozott az utóbbi tevékenységen, de nálunk az ágy alja kritikus terület, van ott MINDEN....erről ő is meggyőződhetett.
A ruha-nap a javítani való ruhák összeszedését, a tiszta, ámde gyűrött dolgok vasalnivalók közé rakását és egyéb tevékenységeket foglal magába.
Pénteken sorra vesszük, milyen fellépés, dolgozat, stb lesz a következő héten, így hétvégén lehet rá készülni, anyagot gyűjteni prezentációhoz, kimosni fellépő ruhát, hasonlók.
Szombatra szervezzük a szülinapokat, családi megmozdulásokat. Fontos, hogy Sanya ebéd után tudjon pihenni, ha lehet.
A vasárnap nem a munkáé, igyekszem ezt szem előtt tartani és tartatni. Ilyenkor megyünk Istentiszteletre is.

Két megoldás van:
  1. Letöltheted a hétfői Házitündér-levelet ITT
  2. Letöltheted az egész hétre vonatkozó programot ITT 
Igyekszem a már említett kontrolltábla kreatív elkészítésére ötleteket adni majd, de le is tölthettek egy egyszerűsített verziót a Megoszt-lakról.  Addig is jó munkát mindenkinek! Várom a tapasztalatokat, mi az ami jól illetve kevésbé jól működik Nálatok!


A program eredeti, felnőtteknek szóló megfelelőjét megtaláljátok az Urban:Eve blogon, Fly Lady címszó alatt.
Kérlek a szövegeket, képeket ne másold, ha szeretnéd megosztani másokkal, akkor vidd a bejegyzés linkjét! Köszönöm!

2011. augusztus 11., csütörtök

Készítsünk társast

Nincs is ennél jobb móka! Együtt vagyunk, amíg készül és együtt játszunk vele. Csapatépítés :D!
Egy napon, mikor is rájöttem, hogy a szabimnak lassan vége és alig voltam a gyerekeimmel, feltettem a nagy kérdést: mit szeretnének csinálni? Pénz nincs kocsi nincs, jóidő...azt meg ki tudja manapság. Felmerült a társasjáték készítés, ami mindenkinek tetszett (jellemzően  Dorkának vannak ilyen ötletei). Egész konkrét elképzelései voltak, így csak a szabályokon kellett finomítani.
A lényeg: a pálya négy sarkában 4 helyszín van. Mi a dzsungel-rét-tenger-vár négyest választottuk, de bármi lehet :). A Start-mező középen van, a lányok az elindulásról az autóra asszociáltak. A területek hátterét Rita megfestette, majd a töménytelen mennyiségű matricagyűjteményük egy részét feláldozva, benépesítették a rétet, dzsungelt, stb.
A lépegető mezők nyomdával készültek.

Ezekre rajzoltam aztán én rá a jelzéseket, ötöt mindegyikből, melyek különböző jelentéssel bírnak:
A játék lényege:
Középről indulva minden helyszínt be kell járni. Minden egyes sarokban húzni kell a feladatkártyák közül, melyet ha teljesít a játékos, kap a hely alapszínével egyező négyzetet. Hogy ne legyen olyan egyszerű, ha megint az említett játékos következik a dobásban, nem ő dönti majd el, merre indul tovább, hanem húzni kell a másik három (ha a startmezőn van négy) helyszín kártyája közül.
Az a játékos nyer, aki leghamarabb gyűjt össze mind a négy négyzetből egyet és ér vissza a Startmezőre.
Ha valaki pl. a dzsungelt többször megjárja, akkor húzni kell feladatot, de négyzet már nem kap, viszont a helyes válasz feltétele a továbbhaladásnak. 




Feladatkártyák, minden színből 6db:


Helyszínkártyák (természetesen lefordítjuk húzás előtt :)!!!):

Ötletnek leírom, én milyen feladatokat találtam ki a 6X4 kártyára. Nem volt könnyű, de ha eszembe jut, bármikor bővíthetem. Főleg, mivel pár játék után már kívülről fogják fújni a kezdő feladatokat :D.

Dzsungel:
  • Utánozz egy vadon élő állatot! A többiek találják ki.
  • Mondj 5 dzsungelben élő állatot!
  • Ki az állatok királya? Ki a madarak királya? Ki a szíved Királya? :)
  • Tudsz Jézussal kapcsolatban állatot megnevezni?
  • Miért vannak veszélybenaz esőerdők?
  • Énekelj el egy dalt vagy mondj el egy verset, amiben szerepel vadállat! Ha tudsz, legyen olyan, amit Bibliakörön tanultál.
Tenger:
  • Utánozd testeddel a víz hullámzó mozgását!
  • Mondj el röviden egy bibliai történetet, amiben víz van!
  • Sorolj fel 5 halfajtát!
  • Szerinted miért nevezik a Földet "Kék bolygónak"?
  • Utánozz egy vízben vagy víz közelében élő állatot! A többiek találják ki.
  • Nevezz megy 3 tengert és/vagy folyót!
Vár:
  • Menetelj egyszer körbe a szobában! Hogyan tisztelegnek a katonák?
  • Mondj három bibliában szereplő vagy három magyar királyt!
  • Melyik fegyverhez hasonlítják a Bibliát?
  • Miért épültek a várak általában hegyre?
  • Sorolj fel néhány magyar várat!
  • Szerinted ma miért nem építenek várat? Tudsz biztonságos helyeket?
Rét:
  • Ha egy hatalmas réten ér a vihar, mit teszel? Mutatsd meg!
  • Milyen színű a gyöngyvirág?
  • Mutogass el egy olyan sportot, amit szívesen játszanál egy füves réten!
  • Mivel mutat jó példát a hangya és a méhecske?
  • Ki a Jó Pásztor? Mondj el egy igeverset vagy énekelj el egy dalt Róla!
  • Sorolj fel 5 virágot! Ha lehet, akkor ebből legyen 3 keresztnév is.
Teljesen a gyerekek tudásához, korához szabhatóak a kérdéskörök. Na és persze, ha más helyszínekkel játszunk a témák is változtathatóak. Ha Forma1-ben vagy állattartásban jártas a család, akkor lehet versenypálya illetve farm is :). Bármi.
Ami még szükséges: bábuk (ilyenkor jönnek jól a kindertojás-figurák), dobókocka, vidámság.

Jó szórakozást!