2011. április 26., kedd

Last minute ajánlat tiniknek

Esztregomban tinikonferencia lesz májusban. Pénteken lejárt a jelentkezési határidő, de mi is még ma délutánra tartogatjuk az e-mail küldést.

A meghívó:

2011-ben ismét szeretettel várjuk fiataljaitokat az esztergomi tinikonferenciára. Idén a konferencia a Kitartá(r)s címet viseli. Bátorítani szeretnénk a fiatalokat, hogy legyenek hűségesek és erősek az Úrban, várják türelemmel a párválasztás időszakát, és becsüljék meg a barátaikat.

Az előadók Vers András, esztergomi ifjúsági vezető, és Szabó Sándor, esztergomi szolgálattevő lesznek.

Ezúttal egy kis különlegességgel is szeretnénk megfűszerezni a programot, a délután során lehetőséget szeretnénk adni minden kedves vendégünknek egy rövid kenutúrán való részvételre. (Hivatásos túravezetővel, biztonságos, 4 fős hobbi kenukkal, 85 %-ban teljesen nyugodt folyószakaszon, mentőmellény biztosításával) (Ez egy döntő érv a részvétel mellett :D)


Idén is fogunk támogatást gyűjteni Arthur Murungi, ugandai misszionárius részére, valószínűleg a tavaly jól bevált sütemény- és üdítőárusítás módszerével. (Szendvicsek most nem lesznek, az árak azonban megmaradnak.)

Reméljük, sikerült felkeltenünk az érdeklődéseteket. 2011. április 24-ig várjuk a jelentkezéseket a paczzsenokukacgmailpontcom címre névvel és a születési évvel. (Tudom, hogy addig már rövid az idő, és ezért elnézéseteket kérem.)

A konferenciát a 10-15 éves tinédzserek (és kísérőik) részére rendezzük. Kérjük, ezt vegyétek figyelembe a jelentkezések leadásánál.

További részletekkel is szolgálunk majd a jelentkezések beérkezése után.

2011. április 25., hétfő

Bakony-Cuha-Tutaj

Az állomáson
Úgy látszik, a kelt-tésztához hasonlóan, a kirándulóhelyeink is ismétlődnek :). Ismét vonat, ismét Győr-Vinye, de aztán a változatosság kedvéért Porva-Csesznek - Győr. Így aztán sejthető, hogy a séta Vinyétől vajon meddig is tarthatott :). A Cuha-völgyben tett túra nem annak való, aki a természetet magányosan szeretné élvezni. Népszerű útvonal, mert egész kicsi gyerekek is bírják a kb. 4km távot, ráadásul az út javarészt alkalmas a babakocsival való közlekedésre. A pihenő- és sütögetőhelyeknek se szeri, se száma, de a jó időre való tekintettel délidőben nem találtunk szabad helyet.

Enyhén antiszociális mivoltunk miatt kerestünk magunknak egy csendes részt a patak mellett, ahol szabályosan tüzet raktak a fiúk és mindenki magáévá tehette a sütnivalóját.
2-4 éves korig a "dobjunk minél nagyobb követ a vízbe" játék megunhatatlan
Játék nagyobbaknak:
Mielőtt elindultunk, zsebre raktam egy guriga erősebb cérnát, ami azért még kézzel eltéphető. Akármire is jó lehet, hát még tutajt készíteni (hátha nincs megfelelő fakéreg az erdőben hajót fabrikálni.) Ahogy elkezdtem a sajátomat, máris ott termett az összes gyerek, hogy ők is szeretnének :). Nagyon ügyesek voltak, mindenki sikerélménnyel hagyta el a táborhelyet...meg persze volt, aki tutajjal, pedig mondtam, hogy itthon nem sok hasznát vesszük már.

Miért jó játék ez?
  • mert barkácsolni jó!
  • lehet úsztatni a vizen
  • ha százszor elakad, százszor kell bemászni mindenféle veszélyes köveken, hogy kimentsük a hajónkat
  • és főleg: lehet versenyt rendezni
Hozzávalók: minden, ami a természetben alkalmas lehet vízen úsztatásra, cérna, bicska. A technikai leírás? Gyűjtsünk egyenes, száraz botokat, törjük őket kb. ugyanolyan hosszúra. A cérnából egy hosszabb darabot letépve kössük rá a tutaj első "rönkjének" elejére és sorba, szorosan kössük hozzá a többit is. Ezt annyiszor ismételjük meg, ahányszor szükséges, mi 3-4szer kötöttük sorba a botokat. Hogy stabilabb legyen a jármű, az elejére és a végére keresztbe is ráraktunk egy-egy merevítő ágat, így nem lett lötyi az egész.

A fakérges még egyszerűbb. Keressünk egy megfelelő formájút, lyukasszuk ki a közepét bicskával. Ide kerül a vitorlarúd, amin levél lehet a vitorla ill. a zászló. Figyeljünk rá, hogy a bot jól elzárja a lyukat, ha nem illeszkedik pontosan, tömítsük falevéllel.

Hajómentés :)
A porvai állomáson nyuszisimogatás és jégkrémevés mellett ilyen izgalmakban lehet része a várakozóknak:

A változatosság kedvéért virágok is voltak :).

2011. április 12., kedd

Már megint kelt: :)

Kicsit újragondolva a főzőtanfolyamot, úgy határoztam, hogy a kedd-szerda-i ebéd főzésébe vonom be Dorkát. Így aztán úgy alakult, hogy a kakaós kalács mellé most megtanulhatta, hogy kell lekvárosbuktát és kakaóscsigát készíteni.
Egy meglehetősen régi, 1989-es kiadású, maszatos, sokat használt könyvből dolgoztunk.
Az eredmény nagyon könnyű, finom tészta,ami nem tartott sokáig, pedig dupla adagot csináltunk. Kb 20-20db lett mindkettőből, vacsoráztunk, reggeliztünk, ebédeltünk, tízóraiztunk és még Iván kicsit uzsonnázott is belőle :).
Egyébként Dorka egyre otthonosabban mozog a konyhában! Végül is ez a cél...
Egy kis időt megspórolva, itt a recept:


Íme:



2011. április 9., szombat

Tugári Vendégház-Hollókő

Kedves nekem ez a hely, ezért szeretettel a figyelmetekbe ajánlom!
Tavaly egy hetet volt szerencsénk eltölteni itt, és nagyon meg voltunk elégedve a környezettel, a szállással, a  házigazdával.

Bár általában családilag szoktunk évente egyszer elvonulni a monoton hétköznapok elől, ez alkalommal Kamilláék is csatlakoztak hozzánk, nagy örömünkre :).

A négy felnőtt, 8 gyerek felállásnak teljesen megfelelt a ház és az udvar mérete, sőt, még maradt egy üres szoba is, zuhanyzóval, ahová a kezdeti tervek szerint még egy család jött volna. A berendezés egyébként hagyományőrző de a magunkfajta városi embernek is teljesen belefér az ízlésvilágába.

Kisgyerekesnek, nagy-gyerekesnek, gyerek nélkül...mindenhogy érdemes Hollókőre látogatni, nagyon szép hely, sok programlehetősséggel. Nemis tudtunk eljutni mindenhová, ahová terveztük, de így is elég zsúfolt volt a hét.

Pár ajánlat, ami nekünk bejött:
Kilátás a várból