2011. augusztus 9., kedd

A napi rutinok hosszútávú alkalmazása

A bejegyzés egy gyerekszoba-rendezős sorozat része. Itt kezdődött.  
Eljutottunk addig, hogy minden fontos napirendi pont szerepel a füzetkében. Ha nem forgatja nap mint nap lelkesen a gyerkőc, akkor fogjunk egy nagyobb papírt, írjuk rá az összes feladatot időrendi sorrendben és ragasszuk ki egy jól látható helyre. (én ezt tettem :) ) A füzet így sem felesleges, hiszen a strigulákat minden este ebbe húzzuk.

Nagyon fontos a 15 perces szortírozás pontja. Előbb-utóbb a legrendetlenebb szobában is elfogy a válogatnivaló. Ekkor a 15 perc már arról fog szólni, hogy "Kérdezd meg Anyától, mit segíts!" A házimunkában való részvétel fontos. Nem csupán azért, hogy nekünk könnyebb legyen vagy hogy szebb legyen a lakás. Az, hogy egy családba tartozunk, együtt élünk, az azt is jelenti, hogy együtt végezzük a feladatokat. Nincs kiszolgáló személyzet, a munkamegosztás elkerülhetetlen. Sokan itt rontjuk el, nem ragaszkodunk ahhoz, hogy kivegyék részüket a gyerekek a feladatokból. Ezzel nem csak a mi dolgunkat nehezítjük meg, hanem az ő felelősségtudatukat sem formáljuk kellőképpen. Szóval, szólítsuk munkára a kedves családtagokat  :)!
(Érdekes módon, addig voltam nagyon rendetlen, amíg otthon laktam. Addig élveztem a "kiszolgált gyerek" szerepét. Aztán feleség és anya lettem, így felvettem a "kiszolgáló anya" szerepét. Szeretnék ezen változtatni!)

Lesz még egy levelünk a heti feladatokhoz:

Kedves Rita!
Most már minden feladatot tudsz, amit naponta tanácsos
elvégezni. Ráadásul nagyon ügyesen csinálod!
Ha elfogy a szortírozni-való a szobádban, akkor a 15
percet arra használd, hogy megkérdezed Anyát, miben
segíthetsz. Lehet, hogy a nálad is fog találni feladatot,
de lehet, hogy arra kér, söpörj össze valahol, vagy
másban légy segítségére.
Ami fontos:
• a 15 perc érvényes marad!
Szeretném, ha ezentúl is minden este kaphatnál strigulát
a füzetedbe! Legközelebb hétfön írok Neked!
Pár nap múlva jön az újabb levél!
a Házitündér

Letölthető ITT!

Egyébiránt: ha ügyes a kis "házitündérünk" szerintem ideje lesz a meglepinek két hét leteltével. Bármilyen apróság megteszi, hiszen ő úgyis a 30 nap végét várja (ami egy gyerek számára nagyon hosszú idő, így jót tesz egy kis megerősítés :) )!

A következő feladat a heti rutin kialakítása lesz.

Itt két variáció közül választhatunk majd:
  1. A Házitündér a következő hétfőn megírja az egész heti beosztást (vasárnap lesz letölthető), vagy
  2. Ismét naponta levelezünk, minden nap csak egy instrukciót adva.
Ha tetszik a gyereknek és van rá kapacitásunk, akkor az utóbbit válasszuk. Ha sürget az idő, vagy már nem olyan izgi a Házitündérrel levelezni, akkor elég egy posta.
A fent látható kép Rita kontrolltáblájának egyik felét láthatjátok. Ilyet majd akkor készítünk, amikor már tudjuk a heti beosztást is. Ha a következő hetetek lazább, van lehetőségetek barkácsolni, akkor az egy-leveles verzió tanácsosabb, hiszen ha beindul a gyermeki fantázia, akkor nem lesz elég pár óra a tábla elkészítésére :). Ritáé talán két hétig is készült.... Ha nem szorít az idő, akkor a leveleket vasárnaptól letölthetitek!


A program eredeti, felnőtteknek szóló megfelelőjét megtaláljátok az Urban:Eve blogon, Fly Lady címszó alatt.
Kérlek a szövegeket, képeket ne másold, ha szeretnéd megosztani másokkal, akkor vidd a bejegyzés linkjét! Köszönöm!

Készülünk a suliba

Bevásároltunk. Kicsit más szempontok szerint, mint eddig. A lényeg nem az ár volt, hanem a kiadósság és a minél kevesebb darabszám. Ezért vettünk Ritának spirálfüzeteket és mindkét lánynak olyan cuccokat, amiket nem kell bekötni.(Tesco) Ráírjuk a nevét, oszt kész :). Így időt és hosszútávon talán pénzt is.

A vízfestékből is kiadósat vettünk(Aldi), szerintem már nyolcadikig nem kell erre költenünk. Remélem, a minősége is megfelelő.

A Gyerekszobában említett karton is akciós most az Aldiban, a Lidl-ben meg egy nagyon hasonló, így abból is bevásároltunk.
Az előbbi áruházban kinéztünk Ritának egy rendszerező papírdobozos készletet, vettünk mindegyik féléből, hogy rendet tudjon tartani a dolgai között. Nincs kifogás!

Az iskolakezdésre (is) tekintettel pénztárcabarát akciót hirdettünk a Priszkán. Nézzetek be a boltba, érdemes! :)
Katt a képre :)!
Egyébiránt a rend fenntarthatóságának egyik legfontosabb eleme a jó rendszerezés kidolgozása. Erről majd később.

2011. augusztus 8., hétfő

8. Nap

A bejegyzés egy gyerekszoba-rendezős sorozat része. Itt kezdődött. 
Ma írja a napirenddel kapcsolatos utolsó levelét Házitündér "barátunk". Egy elméletileg teljesen magától értetődő dologról, ami az egészséges élet alapvető része, de mégis sok gyerek lép ki nélküle az ajtón: ez nem más, mint a reggeli.
Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy az egyik legfontosabb étkezésről van szó. A gond az, hogy sok felnőtt sem gyakorolja ezt az igencsak hasznos szokást, így a gyerek sem.
Az én véleményem, hogy az agyonreklámozott gabonapelyhek nem egészségesek. A semminél jobb, de ha lehet,akkor inkább mást részesítsünk előnyben.
Egyébként én is azoknak a táborát erősítem, akik nem éhesek reggel. Ez főleg amiatt van, mert kávéval kezdem a napot, ami elveszi az étvágyat...de aztán csak legyűrök egy adag rendes müzlit (nem ropogós-csokisat ;-) ).
Valószínű, a nyári szünetben azért csak eljutott a gyerek a reggeliig, lehet, hogy már inkább tízóraiig. Ha jön az iskola(óvoda)kezdés, akkor a reggelinek már hétkor le kéne csúsznia. Erre készülünk fel most.

A mai levél:

Kedves Dorka!

Olyan dolgot fogunk felírni a füzetbe, amit bizonyára megteszel minden nap. Írd be a reggeli tennivalók végére:

  • Megeszem a reggelimet.

Fontos, hogy soha ne menj nélküle suliba/oviba. Ha 
üres a hasad=nem fog az agyad.
Ráadásul, arra kérlek, hogy próbálj ki új dolgokat, ha eddig nem tetted. Zöldségeket, gyümölcsöket...de Anya úgyis tudja, mi a legjobb számodra :-)!
Az a lényeg, hogy már a szünetben kezd el gyakorolni: ha kész a reggeli listád, azaz bevetetted az ágyad, akkor utána ne menj tévét nézni vagy játszani, hanem ülj asztalhoz és egyél. Akkor is, ha nem vagy különösebben éhes!
Majd közben megjön az étvágyad :-)!
Egészségedre!
a Házitündér


Nyomtatható verzió ITT!

Ezt a levelet, ha jól számoltunk, akkor szerdán kapja meg a címzett. Lesz még posta, így nem búcsúzkodik a Házitündér. A következőkről holnap írok.
Jó étvágyat!



A program eredeti, felnőtteknek szóló megfelelőjét megtaláljátok az Urban:Eve blogon, Fly Lady címszó alatt.
Kérlek a szövegeket, képeket ne másold, ha szeretnéd megosztani másokkal, akkor vidd a bejegyzés linkjét! Köszönöm!


2011. augusztus 7., vasárnap

7. Nap

A bejegyzés egy gyerekszoba-rendezős sorozat része. Itt kezdődött.

 A mai nap is egy időkorláttal rendelkező tevékenységről fog szólni. Nagyon rövid, 2 perces "gyorsrakodás". Ez pontosan így szerepel a FlyLady-ben is, így én is naponta szembesülök a feladattal (napi kétszer :P). A lényeg: kritikus területen rakodni két percig. Nem rendet kel tenni, hanem ennyi idő alatt megtenni, amit lehet. Nem könnyű, de működik. Az ember egy idő után rááll, és el sem hiszi, mi minden belefér két percbe!

A gyerekeknek szintén meg kell szokniuk ezt a gyakorlatot. A nagyobb volumenű tevékenységre ott a 15 perc, most kisebb és szembetűnőbb rendetlenségen kell enyhíteni.

A levél:

Kedves Rita!


Ilyen volt a mi levelünk
Kérlek állj a szobád közepére. Nézz körül. Hol akad meg a szemed? Hol van a legnagyobb rendetlenség?
Rakodj ott 2 percig. (Mérd az időt úgy, mint a 15 percnél.)
Vedd elő a füzeted és írd be a nappalhoz, hogy:

  • két percig rakodok
Ne feledd: csak rövid ideig kell pakolni. Válassz ilyenkor olyan helyet, ami feltűnhet a szobádba belépőnek. Nem baj, ha nem pakolsz össze teljesen, ha vége a két percnek - a rakodásnak is vége :-)!
Szép napot!

a Házitündér

A nyomtatható verziót ITT találod!

Nem baj, ha eleinte tanácsoljuk a gyerkőcöt: mit és hol praktikus ilyenkor elkezdeni. A könyvespolc rendezése talán nem a legjobb ötlet, viszont a földre szétszórt játékok (ruhák, ceruzák, meg nem evett tízóraik, stb) kupaca csökkenthető két perc alatt. Nem kell eldobni az időzítő jelzésekor a kezében levő dolgot, de azt a helyére téve befejezheti a tevékenységet :).



A program eredeti, felnőtteknek szóló megfelelőjét megtaláljátok az Urban:Eve blogon, Fly Lady címszó alatt.
Kérlek a szövegeket, képeket ne másold, ha szeretnéd megosztani másokkal, akkor vidd a bejegyzés linkjét! Köszönöm!

6. Nap

...ami igazából a nyolcadik lesz, strigulák szempontjából :).

A bejegyzés egy gyerekszoba-rendezős sorozat része. Itt kezdődött.

Remélem, mindenkinél jól telt a hétvége! Napirendileg is ;-).
A main kívül még két hasonló levelet fog írni a Házitündér. Ráadásul nagyon egyszerűek lesznek!

A levelünk:

Kedves Dorka!

Jó volt látni, milyen ügyes voltál a hétvégén! Gratulálok! Lassacskán te is igazi házitündér leszel!
Ma egy reggeli dologgal bővítjük a tennivalók listáját. a reggeli oldalra írd be, hogy:
  • Bevetem az ágyam.
Ne csak írd, tedd is meg! :-)! Majd meglátod, milyen jó lesz szeptembertől arra hazajönni az iskolából, hogy leheverhetsz a szépen bevetett ágyadra egy kicsit pihenni a házi feladat előtt!
Ha ügyes voltál, a nap végén jár a strigula, így már 8 vonalkád lesz a füzet hátuljába! Hajrá!

Jó munkát kívánok!

a Házitündér

A levél nyomtatható verzióját megtalálod ITT!

Lehet, hogy kicsit lassúnak tűnik az iram, szeretnénk többet, jobbat kihozni a dologból és nem ilyen alapvető feladatokon szöszölni. Szerintem ezt csak így érdemes. A kezdeti nagy lelkesedés elkapja még a felnőttet is, szeretne 15 percnél többet szanálni (nem tilos!), más feladatot is kapni. Aztán ebből lesz az újabb felfordulás-tűzoltó takarítás-felfordulás-tűzoltó takarítás véget nem érő szélmalomharca. Az apró tevékenységek sokkal könnyebben beépülnek a napirendbe és előbb-utóbb eljutunk a szintentartó rakodáshoz.

Kicsit előretekintve:
A csütörtök-vasárnap időszak ismét az addigi dolgok ismétlésére és egy alapos beszélgetésre ad majd lehetőséget a hetirenddel kapcsolatban (szerdára végzünk a napirend kialakításával).



A program eredeti, felnőtteknek szóló megfelelőjét megtaláljátok az Urban:Eve blogon, Fly Lady címszó alatt.
Kérlek a szövegeket, képeket ne másold, ha szeretnéd megosztani másokkal, akkor vidd a bejegyzés linkjét! Köszönöm!

2011. augusztus 3., szerda

5. Nap

A bejegyzés egy gyerekszoba-rendezős sorozat része. Itt kezdődött.

Pénteken jön a várva várt meglepi, vagy legalábbis több, mint egy levél :).
Lényeg: ne csináljunk nagy ügyet a beszerzésből, készítésből. Tényleg elég egy kevés lapos kis notesz!

Ha valaki készíteni szeretné.
  1. 3db A4-es lapot felezzünk addig, míg A6-os nem lesz belőle (felének a fele :)).
  2. Tegyünk egy lapot egy színes kartonra és rajzoljuk körbe.
  3. Vágjuk ki pár miliméter ráhagyással.
  4. Tegyük alulra a kartont, rá a papírokat, hajtsuk félbe az egészet.
  5. Hegyes körömvágó ollóval lyukasszuk át két helyen a füzet gerincét
  6. Fűzzünk bele kívűlről egy hosszabb zsinórt, kifelé lógjon a két vége. Középen csak az "öltés" látszódjon.
  7. Csomózzuk meg, szorosan a kartonnál.
  8. Tehetünk rá gyöngyöt vagy valamilyen kis díszt.
  9. Hajtsuk félbe, tekerjük a zsinórt a füzet köré (túl hosszú ne legyen). Kész!


Leírni bonyolultabb, mint megcsinálni :P!

A mai levelünk szövege:

Kedves Rita!

Mivel eddig nagyon ügyes voltál, ma kapsz egy szép füzetet. amibe beírhatod, mik a tennivalóid naponta. Díszítsd ki kedved szerint.
Az első lap tetejére írd:
Reggel
Alá írd:
  • Felöltözök, mosakodok, fogat mosok, fésülködök.
A második lap tetjére írd:
Nappal
Alá írd:
  • 15 percig szortírozok
A harmadik lap tetejére írd:
Este
Alá:
  • Íróasztalom rendje
  • Székem rendje
  • Kikészíteni a másnapi ruhát

A legutólsó oldalra írd fel:
Napok

Alá húzz 4 strigulát, egy ötödikkel pedig húzd át őket :-)! 30 strigula, azaz nap után jön a jutalom!

Ölel:
a Házitündér

A nyomtataható verziót megtalálod ITT!


Ez egy jó hosszúra sikerült levél, de nincs új feladat. A hétvégén sem lesznek újabb üzenetek, valamikor a Házitündérnek is kell takarítani és az otthonát csinosítgatni...no meg pihenni :D. Az alapelv az, hogy hétvégén kerüljük a munkát, főleg vasárnap. Azonban ezek még olyan feladatok, amiket a hét minden napján elvégzünk. Viszont: A strigula ezeken a napokon is jár az elvégzett feladatsor után. Hétfőig visszamenőlegesen is be kell húzni a vonalakat.
(Elkezdhetjük törni a fejünket, mi is lesz a jutalom. Lehet kommentekben ötletelni!!!)


A meglévő listához a következő héten még két feladat jön. ezek után a napok felosztásával fogunk foglalkozni, ráadásul egy naaagy feladat elé állítjuk a vállalkozó szellemű gyerekeket/felnőtteket.
Addig is törekedjünk arra, hogy rutinná váljanak a meglévő tennivalók! Ha egy nap teljesen elhanyagolja a vásott kölök a dolgot, akkor azt (sajnos!) nem számítjuk be a harmincba, így tolódik az meglepi. Ha viszont valami kitörően nagy feladatot teljesít (a megadottakon felül!), akkor adhatunk plusz strigulát. Csak okosan, Anyukák! ;)

A program eredeti, felnőtteknek szóló megfelelőjét megtaláljátok az Urban:Eve blogon, Fly Lady címszó alatt.
Kérlek a szövegeket, képeket ne másold, ha szeretnéd megosztani másokkal, akkor vidd a bejegyzés linkjét! Köszönöm!

2011. augusztus 2., kedd

4. Nap

A bejegyzés egy gyerekszoba-rendezős sorozat része. Itt kezdődött.
 
Eljön az idő egy ember életében, amikor felkelés után nem a szülei ágyába vánszorog át, hanem nekilát bokros teendőinek (vagy éppen kamaszosan punnyad a sajátjában).
Na, itt még talán nem tartunk! :)
Azt viszont már 4-5 éves kor utánelvárhatjuk (bevezethetjük) hogy a reggeli együtt ébredezés t követően  nekiálljanak a bizonyos reggeli rutin: mosakodás-fésülködés-fogmosás-öltözés négyesfogatának. Pláne, hogy nemsokára itt a suli/ovi és nem ártana, ha addigra olajozottan működnének ezek a dolgok.
Mivel a ruha már előkészítve, így csak a tisztálkodási feladatokra kell nagyobb figyelmet fordítani. Biztosan sokaknak magától értetődő ez a szokás, de talán nem baj, ha megemlékezünk róla egy külön posztban is :).

A mai levelünk:

Kedves Dorka!
Biztosan nem újdonság számodra a reggeli mosakodás, most mégis erre szeretnélek figyelmeztetni. Miután köszöntötted reggel a szüleidet, vedd fel az előkészített ruhádat. Vonulj el a fürdőszobába, fésülködj meg, mosd meg az arcod és a fogad.

Tehát:
  1. öltözködés
  2. fésülködés
  3. mosakodás
  4. fogmosás
Ha így teszel, biztosan frissen indul a napod és nem húz vissza az ágy :-).
Szép napot kíván:
a Házitündér

A nyomtatható verziót letöltheted ITT!

Akkor most itt tartunk:
  • rakja rendbe magát :)
  • a nap folyamán 15 percet szortírozzon. Ha az "asztalos doboz" már kiürült, akkor keressünk új, feltáratlan objektumokat (pl: asztalfiók, ruhásszekrény, játékos kosár, stb.)
  • estefelé ellenőrizze az asztalrendet.
  • készítse elő a másnapi ruhát.  
Jolly Joker
Előfordulhat, hogy valamiért el kell tolnod egy lépést. Ilyenkor jön jól egy kis kártya, amivel kiválthatod a napot, lehet szüneteltetni a feladatsor bővítését (egyébként sem lesz végtelen!). Nálunk éppen egy nagy szanálásos nap előtt került erre sor, egyszerűen nem tudtam előkészíteni előző nap a levelet, így szükségmegoldásként pihiztünk egy kicsit. Persze ez nem jelenti az addigi rendszer felrúgását!

Ne felejtsd péntekre a noteszt! Legkésőbb csütörtökön meg kell venni, vagy elkészíteni (5 perc). Leírás holnap reggel.

A program eredeti, felnőtteknek szóló megfelelőjét megtaláljátok az Urban:Eve blogon, Fly Lady címszó alatt.
Kérlek a szövegeket, képeket ne másold, ha szeretnéd megosztani másokkal, akkor vidd a bejegyzés linkjét! Köszönöm!