2011. március 3., csütörtök

Szárájból Sára

A harmadik alkalommal Abrám és Száráj, azaz Ábrahám és Sára volt a két főszereplőnk. Kettejük közül is inkább Sára, hiszen ő a nő :).

A tanulmányozott igeszakasz:
I. Mózes 12, 16, 18:1-16, 21:1-3

Jelen esetben a történetet Sára szempontjából vizsgálva, próbáltuk a leírás alapján elképzelni, milyen lehetett ő. Biztosan gyönyörű volt, hiszen Ábrahám félt, hogy Egyiptomban megölik őt, felesége szépsége miatt.
Az sem kérdés, hogy engedelmes követője volt férjének, ment vele hosszú vándorlásai során, és nem olvasunk arról, hogy zúgolódott volna. Az engedelmessége Ábrahám helytelen döntéseire is vonatkozott, aminek következményét ő is viselte (kitoloncolták őket Egyiptomból).
A legnagyobb szomorúsága: meddő volt. Ez egy nő a legnagyobb szégyene volt, sokan átoknak tartották, így aztán többszörösen is nehezen viselte a már nem túl ifjú pár. Ennek ellenére Ábrahám nem vett magának másik feleséget, neki Sára volt az első, biztosan nagyon szerethette...
...és Sára is nagyon szerette a férjét. Hogy is küldhette volna be másképp Hágárt, a szép és fiatal szolgálóleányt férjéhez, hogy legalább ő szüljön neki utódot, ha már a felesége nem tud. Biztos megszakadt közben a szíve, de ezt tartotta jó döntésnek, hiszen bizalma megrendült Istenben, nem hitt már az ígéretnek. Ebből aztán lett is jó nagy galiba!
Idős korára már valószínű teljesen megkeseredett asszony lett belőle. Az is lehet, hogy csak szép csendben elfogadta azt, hogy már nem lehet soha gyermeke. Mindenesetre a három vendég látogatása alkalmával kinevette azt a jövendölést, hogy "egy év múlva utódotok születik"...
...és a végén: boldog. Valószínű mindenkinél boldogabban várta gyermeke születését és örült az egészséges kis Izsáknak :).

Ezeket nem egy helyben ülve beszéltük meg, szét is unták volna magukat a csajok!
Mit csináltunk közben?

Megsütöttük Sára lángosát:
Hozzávalók:
-30 g élesztő
-2 evőkanál olaj
-1 teáskanál só
-300 g víz
-500 g búzaliszt
Elkészítés:
- Az élesztőt és a sót vízben feloldjuk,
- hozzáadjuk az olajat, közben kevergetjük,
- belekeverjük a lisztet, és alaposan meggyúrjuk,
- kendővel letakarjuk, hidegen állni hagyjuk, hadd keljen 15-20 percet.
A megkelt tésztát 20 perc után négyfelé osztjuk, és lángost formálunk belőlük, majd ismét állni hagyjuk.
Előre forrósított sütőben 200 Celsius-fokon 20-30 percig sütjük.
A lángos kiválóan illik a hirtelensültekhez és az egytálételek közül a zöldfőzelékekhez. Nagyon finom megvajazva vagy sajttal, de önmagában is jó.

Forrás: Jól kifőztük!

Kelesztés közben befeküdtünk Iván szobájába és néztük a plafonon foszforeszkáló csillagokat :).
Miután ezt a tulajdonos megzavarta, énekeltünk :).
Ez az ének azért mókás, mert bármilyen mozgást bele lehet vinni és bonyolítani kifulladásig. Mi a "jobb kéz, bal kéz, jobb láb, bal láb, forgás, hajlás"-ig jutottunk el :D.
Egy ovis változata a Youtube-ról. Kicsit máshogy ismerem a dallamot és a ritmust, de olyan ez  már, mint a népdalok.

Közben kisült a kenyérlángos. Melegen kifejezetten finom volt, de a lányok a másnapi tízóraira tartogatták. Na, igen, ki más visz sáralángosát a suliba?




Íme a következő Igekártya:

 
UI: Azt vettem észre, hogy a lányok azt szeretik, ha tevékenykedünk. Az ülök és beszélek annyira nem jön be, hiszen ezeket a történeteket már többször hallották, a sima felolvasás és beszélgetés kevés nekik. Igaz, hogy próbálom egy kicsit más megvilágításba helyezni a dolgokat, de mégiscsak más, ha ezt megfelelően előkészítve, mindenféle gyakorlati dologgal párosítom.
Ez most kulcsszó nálam, mármint a felkészülés. Rájöttem, hogy ezt nem lehet 5-10 perc alatt elintézni, tudatosan, előregondolkodva kell készülnöm hétről hétre. Ezt egyébként nagyon élvezem, jó egy kicsit "előröl kezdeni" a Bibliát és alap dolgokon töprengeni.

1 megjegyzés:

  1. A derék asszony előbbi tulajdonságát ma így fogalmaznánk meg:
    Ő kel a legkorábban. Tízórait csomagol és ebédet dobozol.
    Megtervezi a napot, kiadja a kiadható feladatokat és gondoskodik arról, hogy azok el is legyenek végezve.
    Ennek a tulajdonságnak jelenleg nem vagyok birtokában :). A fiúk után kelek, Sanya készít tízórait, ráadásul a héten nem is főztem. Majd iparkodom...

    VálaszTörlés